Új Facebook bejegyzéseink
2021-02-16

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Örömmel állunk rendelkezésére a Magyar Falu Program keretében kiírt pályázat megvalósításában.

Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése című pályázat részletei:

  • A Magyar Falu Program keretein belül ezúttal is kiírásra került az „Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése” című pályázat, melyre óvodák és önkormányzatok pályázhatnak. A pályázatban olyan települések vehetnek részt, amelyeknek a lélekszáma nem haladja meg az 5000 főt.
  • A pályázat a népességmegtartás és népességnövelés eredményességét hivatott fokozni. Ennek keretein belül kerül sor a játszóterek fejlesztésére is, melynek köszönhetően a kisebb településeken élő gyermekek testi-lelki fejlődése is biztosítottá válik.
  • A Magyar Falu Program kiírásában lehetőség nyílik az óvodai játszóudvarok, valamint a közterületi játszóterek fejlesztésére, új játszóterek építésére, meglévő játszóeszközök felújítására, óvodai játszóudvarok bővítésére, illetve a játszóeszközök beszerzésére egyaránt.

A Szilvás 2001 Kft. segítséget nyújt a teljes pályázási folyamat során, a tervezéstől kezdve, egészen a játszótér kivitelezéséig.

A projekt keretében támogatható tevékenységek:

Óvodai udvar fejlesztése:

  1. A)  Óvodai játszóudvar kialakítása (építése) , felújítása, korszerűsítése (pl. kerékpártároló, babakocsi tároló létesítése, kerítés építése, javítása, zöldterület fejlesztése, új burkolat kialakítása, kültéri tároló kialakítása, felújítása);

  2. B)   A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet szerinti játszóudvar követelményeknek, illetve a vonatkozó minimális eszköz-és felszerelés jegyzéknek  megfelelő eszközök és felszerelések: kültéri játszóeszköz; kerti asztal; kerti pad; udvari ivócsap, ivókút; udvari homokozó; mozgáskultúrát, mozgásfejlődést segítő, mozgásigényt kielégítő eszközök; hulladékgyűjtő; pihenőpad.

 Közterületi játszótér fejlesztése: 

  1. A) Közterületi játszótér kialakítása (építése), felújítása, korszerűsítése (például: kerékpártároló; kerítés építése, javítása; zöldterület fejlesztése; ivócsap, ivókút beszerzése, építése; új burkolat kialakítása; kültéri játszóeszköz és berendezés fejlesztése);

  2. B) A játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet szerinti követelményeknek megfelelő játszótéri eszközök és felszerelések, valamint hulladékgyűjtő és pihenőpad beszerzése.

Amennyiben felkeltettük szíves érdeklődésüket és a fentiekkel kapcsolatban kérdésük merülne fel, hívjanak Minket bizalommal!

Ifj. Farkas Gyula

Okl. Faipari mérnök – Cégvezető, Ügyvezető